Nagyon jól emlékszem Felisha Millerre. Egy jó tanulmányi átlaggal rendelkező, szép, boldog lány volt rengeteg céllal és elképzeléssel. Aztán találkozott egy férfivel és az egész élete megváltozott…

A húgom mindenkivel jó kapcsolatot ápolt. A szüleink mindig felnéztek rá, hiszen él tanuló volt és mindig megoldotta az élet akadályait. Nagyon szerettem vele lógni. A mi kapcsolatunkat olyanná tettük, amilyen a legtöbb lánytestvér pár között nem alakult ki. Együtt mentünk vásárolni, megbeszéltük a szívügyeket, segített és nem gátolta a kapcsolatunkat titkok ezre. Bármi problémája akadt leültünk és megbeszéltük, egymásnak nyújtottunk támaszt. Előfordult, hogy szerelmi problémával küszködtem és nem küldött el, hanem leült és meghallgatott. Jó tanáccsal látott el. Kis idő elteltével a szerelmi bánat megoldódott és végre boldog lettem. A barátommal, Oliver Ray-jel is nagyon jól kijött. Sűrűn csináltunk közös programokat, amiben Lisha is részt vett.

Tizenhét évesen tizenegyedik osztályba járt, mikor én tizenkilenc évesen a végzősök évfolyamát erősítettem. Jött egy új fiú az osztályába, aki idősebb volt egy évvel, mert évet ismételt. A srácot Robert Hillnek hívták, tipikus nagymenő személyiség volt, aki a maga sármjával sok lányt levett a lábáról. A húgom ez idő tájt még rendesen tanult és időben hazaért a gimnáziumból. Hetekkel később azonban észrevettem, hogy később jár haza. Azt mondta, hogy irodalmi szakköre jár, ezért hittem neki. Lishának nagy tehetsége volt az íráshoz, így nagyon sok verset és novellát írt. Szerettem olvasni őket, mert az élet igazságairól szóltak és a célról, hogy sose add fel a reményt. Előfordult, hogy mutatott pár új verset, amik nagyon tetszettek. A versek még mindig azt a boldog és céltudatos lányt tükrözték vissza, amilyennek mindenki ismerte. Két hónappal később pár hármas is került a bizonyítványába. Beszéltem vele a jegyekről és megígérte, hogy kijavítja, csak az irodalmi szakkör nagyon lefoglalja. Bíztam a húgomban, hiszen tudtam, hogy becsülettel ellátja a feladatát és állja a szavát. Anyáék mindig arra neveltek, hogy ne szegjük meg az ígéretünket. Az iskolában láttam párszor Roberttel és néhány másik fiatallal. Nem sokat voltak együtt csak néhány szót váltottak. Pár nap elteltével Felisha egyik legjobb barátnője Leanne megkeresett és iskola után elmentünk sétálni egy nagyot.

-         Aggódok Lisháért… - kezdte el a mondandóját. – Úgy vélem, hogy furcsán viselkedik.

-         Miből gondolod? – kérdeztem meglepődve.

-         Nem figyel az órákon, a jegyei romlanak. Állandóan azzal az új sráccal lóg, Robbal és a bandájával. A mi nap csókolózni is láttam őket, szerintem járnak, csak titkolja. Az iskola után sem jár velem haza, hanem elmegy csavarogni… Nem értem mi ez a nagy változás?! Idáig minden rendben volt, de az utóbbi időbe, mintha nem is Lisha lenne.

-         Várj! – álltam meg egy pillanatra. – Azt mondod, hogy nem az irodalmi szakkörbe jár a húgom? Nekem azt mondta, hogy a tanítás után verseket írnak ebben a klubban – magyaráztam döbbenten.

-         Felisha nem jár ilyen szakköre. Egy időben érdeklődtem, hogy jön e velem haza? Azonban a válasz mindig nem volt és kifogásokat keresett. Az utóbbi időben nem is kérdeztem meg.

-         Megértem – magyaráztam. – Különös nekem ilyen nagymértékű változás nem tűnt fel és csak néhány hármasról tudok és megígérte, hogy kijavítja őket.

-         Szándékomban sem árult árulkodni, de nem bírtam tovább. Szerintem tudnod kell róla, hogy Lisha megváltozott próbálj meg vele beszélni, hiszen rád mindig hallgat.

-         Beszélni fogok vele! – mosolyodtam el. – Most rohanok, mert találkozok a barátommal.

-         Persze megértem menj csak. Köszönöm, hogy meghallgattál minden jót! – köszönt, majd egy kedves mosoly kíséretében elváltunk egymástól.

Siettem a találkozóra a barátom a buszmegállóban várt. Odaléptem hozzá, majd csókot leheltem az ajkára és átöleltük egymást. Az aggódásomról árulkodtak az apró ráncok és a nyugtalan arcizmok, ezért elmondtam neki Felisha változását. Meghökkent azon, amit meséltem, de megnyugtatott, hogy számíthatok rá. Egy órát sétáltunk és beszélgettünk, majd hazakísért. A kapuban gyengéd csókok és szerelmes pillantások közepette elváltunk és bemenetem a házba. A húgomat a szobájában találtam, ezért bekopogtam hozzá, ezt követően beléptem.

-         Szia, húgi!

-         Szia Taly!

-         Beszélhetünk?

-         Igen, mond – mosolyodott el.

-         Ma beszélgettem valakivel, aki aggódik érted, azt mondta az illető, hogy nem jársz semmilyen szakköre, hanem csavarogsz az órák után. Az ígéretednek pedig nem teszel eleget, mert romlanak, a jegyeid mintsem javulnának. Állítólag sokat vagy Roberttel.

-         Ezt ki mondta neked Lea? – kérdezett vissza.

-         Az nem lényeg kitől tudom. Azt szeretném veled tisztázni, hogy van alapja annak, amit mondott? Valóban nem érdekel a tanulás és hazudsz azért, hogy az új sráccal lófrálj?

-         Neked sose hazudnék, aki nem mond igazat az Lea. Összevesztünk egy apróságon és így akar bosszút állni rajtam. Remélem, nekem hiszel és nem annak a libának. Tudod, hogy nincsenek titkaink, nem szegném meg ezt a jó köteléket.

-         Remélem is, ez esetben, akkor semmi gond – indultam ki a szobájából – Ja és Lisha, örülök, hogy őszinte vagy velem! Nekem bármit elmondhatsz – intettem.

Megnyugodtam tudván, hogy Lisha igazat mondott. Egy hónap eltelt teljes mértékben meg voltam győződve, hogy minden rendben van. Kedden délután a húgom zokogott, ezért benyitottam hozzá. Ott ült az ágy szélén a kezében egy pengével. Gyorsan berontottam, majd kiütöttem a kezéből a fémdarabot és a csuklójára pillantottam, melyen már ott éktelenkedett két vágás csík.

-         Felisha elment az eszed? – kérdeztem megdöbbenve. – Mi történt veled? – felvettem az ágyról néhány papírt, amire verseket írt. Beleolvastam a sorokba, majd a szám elé tettem a kezem és fal fehér lettem. A szőke hajú lány pedig ott zokogott a sminkje pedig teljesen elfolyt, így elcsúfította szép arcát. A legtöbb rímes sor öngyilkosságról és sötét gondolatokról szólt. Nyoma sem volt annak a pozitív és optimista életszemléletnek, ami egykoron jellemezte a húgomat. Térdre rogytam és megfogtam a kezét, mire elrántotta magát. Könnyek gyűltek a szemembe és így folytattam: - Húgi mi váltotta ki ezt a változást, hm? Mond, tudok segíteni? Szeretnél egy jót beszélgetni velem?

-         Te semmit sem értesz – mondta – Már senki sem ért meg és nem tudtok segíteni.

-         Ugye nem hazudott a barátnőd egy hónapja? Igaz, hogy Robi az oka mindennek? – kérdeztem tőle, de nem felelt csak lehajtotta a fejét mi közben könnyek mosták selymes, hófehér bőrét. Megragadtam a karját, mire rám nézett. A kék íriszekben fájdalmat véltem látni és valamit, ami megrémített, valami sötétséget.

-         Robert szakított velem… Szerinte már nem vagyok elég érdekes. Közölte velem két hónap járás után, hogy izgalmasabb lányra vágyik, olyan, aki megadhatja neki azt, amit én nem – szipogta.

-         Figyelj az a fiú nem hozzád való. Örülök, hogy elhagyott téged. Sajnálom, hogy ezt mondom, de az a fiú alvilági akár bánthatott is volna.

-         Amikor lefeküdtem vele, akkor nem azt mondta, hogy nem tudom neki megadni azt, amire vágyik – jegyezte meg nyersen. – Ilyeneket adott mielőtt ágyba bújtunk volna. Eléggé tartottam a dologtól ő pedig bíztatott, hogy ellazulok és mesés lesz – vett elő a zsebéből tablettákat.

-         Lish…Lisha… - szörnyülködtem – Odaadtad az ártatlanságod egy ilyennek? Ez… A versek, a változás és az öngyilkossági kísérlet…? Szólok anyunak!

-         Ne mert megtenni! Nem vagy a nővérem, gyűlöllek! – mondta, majd az ágyra vetődött és sírni kezdett még jobban.

Aznap este leültem és beszéltem anyáékkal a húgom hangulatbeli hullámairól. Mindent elmondtam nekik. Tudtam, hogy ezzel bajba sodrom őt is, de megakartam menteni. Lisha büntetésbe került és eltiltották a narkós fiútól. Azt hittem ezzel megmenthetem, de nagyot tévedtem…

Csütörtökön hazaérkezésemnél meglepetésemre nyitva volt a bejárati ajtó. Beléptem az ajtón és becsuktam magam mögött. A fürdőszoba ajtó félig be volt csukva megláttam, hogy Lisha ott fekszik, ezért ledobtam a táskám és bementem hozzá. Sírva térdeltem le mellé, mert ott feküdt véresen.

-         Felisha… - ejtettem ki a nevét – Ki tette ezt veled? – kérdeztem. – Ne aggódj, azonnal hívok segítséget! – mondtam és körbe tekintettem, majd kikaptam a telefont a zsebemből és tárcsáztam a mentők számát. Hirtelen megszorította a kezemet.

-         Te szóltál… - remegett meg az ajka és a szemét lehunyta.

-         FELISHA! – üvöltöttem fel fájdalmamba rá borultam – Kérlek, ébredj fel… Lish… - mondtam. Hívtam a mentőket ezt követően a szüleinket. A segítség kérőn érkezett meg, már nem tudtak segíteni rajta.

A temetésen Oliver nyakába borultam és úgy zokogtam. Igaziból fel sem fogtam, hogy mi történt a szeretett testvéremmel, az egyetlen barátnőmmel, aki igazán megértett.  Leanne magát okolta, hogy miatta halt meg a nővérem. Azt hitték öngyilkos lett, mert a késen, mellyen halálos sebet kapott az ujjlenyomata volt, de én tudtam az igazságot. A húgom nem öngyilkos lett, hanem végeztek vele.

-         Nataly melletted állok szerelmem, bármikor kellek, csak hívj – szólt Oliver kedvesen, mire megszorítottam a zakója ujját.

-         Már nem menthetsz meg… - mondtam.

-         Ezt hogy érted? – kérdezett vissza.

-         Már senki sem menthet meg a fájdalomtól, amit érzek, hogy elvesztettem a húgom.

A tor után, amit Felisha emlékére rendeztünk, mindenki mély gyászban feküdt le aludni. A közeli rokonok, ismerősök és barátok hazatértek. Fekete ruhát viseltem, majd felvettem egy azonos színű kapucni pulcsit és indulásom előtt elvettem egy konyhai eszközt. Az úti célom egy ház volt, ahol Ő élt. Berontottam a lakásba és az emeletre mentem egyenesen a szobájába. Elővettem a kést az erkélyajtónál állt, ami a hátsó udvarra nézett. Rárontottam, mikor megfordult és fellökött.

-         Ki vagy te?

-         Annak a lánynak a nővére, akit megöltél Robert…

-         Miről beszélsz? – kérdezte.

-         Ne add, az ártatlant nagyon jól tudom, hogy miattad halt meg Felisha Miller!

-         Az a lány egy depressziós, ostoba tyúk volt. Miért öltem volna meg? – érdeklődött.

-         Nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy te végeztél vele. Másnak nem volt rá oka!

-         A húgoddal nem sokat beszéltem…

-         Ne hazudj! Elmondta Lisha, hogy lefeküdt veled és azt is tudtam, hogy kábítószert adtál neki. A versek, amiket írt az utóbbi időben önrombolásról és halálvágyról szólt. Te tetted ezt vele, miattad kellett eltemetnünk…

-         Az a drogos kis szajha elmondta neked, ezért börtönbe zárhattak volna. Nem kockáztathattam! Egy ilyenért nem kár. Megakart halni, ezért átsegítetten a túlvilágra.

-         Ezért megfizetsz… - mondtam neki, majd dulakodni kezdtünk.

A kés kiesett a kezemből és az ajtóhoz csúszott. Az ágyra dobott, majd a hajamat kezdte el húzni, amikor utánam vetődött. Az éjjeliszekrényen található vázával fejbe vágtam, mire felüvöltött és a fejéhez kapott. Hatalmas, izmos testével rám nehezedett, majd hirtelen szúrást éreztem a vállamban. Egy kis zsebkéssel szúrta meg a jobb vállam. A fájdalomtól sikoly hagyta el az ajkamat. A másik könyökömmel állba vágtam, amire meghátrált. Sikeresen lemásztam az ágyról és sérült vállal az ajtóig csúsztam. A fiú utánam jött és megragadta a sérült testrészem melyben a fegyvere ott volt. Erőt vettem magamon, megfordultam és teljes erőből a testébe mártottam a kést. Kihúztam belőle, majd újra és újra megszúrtam. Zöld szemébe megdöbbentséget láttam, majd összerogyott. Nem sokára kiérkezett a rendőrség, hiszen a zörgés és az üvöltések felzaklatták a szomszédokat. A rendőrök elkaptak és kihívták hozzám a mentőket. A szakemberek ellátták a sérüléseimet. Édesanyámék a Hill házhoz érkeztek, majd elsápadtak, amint meglátták a vért a padlón.

-         Nataly! Mit tettél kicsim? – lépett oda hozzám anya, mire átöleltem.

-         Sajnálom anyu, de muszáj volt. Hiába változott meg, Lisha sose adta volna fel az életét. Ő ölte meg… - mondtam.

-         Miért?

-         Bosszúból, amiért a húgom elmondta, hogy Robi drogot adott neki, majd lefeküdt vele és megalázta – mondtam.

Apa és anya nem tudtak mit reagálni. Az ítélet után az édesanyám teljesen összeomlott, hiába akartak egy második tárgyalást a bíró elutasította a kérelmet. Bűnhődnöm kellett a tetteimért. Egy sebhely emlékeztet arra az éjszakára, amikor elvettem a húgom gyilkosának életét. Az egész életemet ezzel elrontottam és megpecsételtem, de legalább elég tételt vettem azért, amiért egy ártatlan lánynak kellett meghalnia. Felisha mindig jó ember volt, csak rossz társaságba keveredett. Azt hittem megmenthetem, de tévedtem a halálát én okoztam… Nem én szúrtam le, de úgy érzem, hogy miattam halt meg. Sose tudom magamnak ezt megbocsátani, de legalább tiszta a lelkiismeretem, hogy bosszút álltam a szeretett kis húgomért, Felisha Mary Millerért.