Bújj, bújj szellem!

Minden városban akad egy-egy olyan ház, amely temetetlen halottként fekszik a telkén, a folyton száraz fű felett. Az ablakok légypiszkos üvege laposan tükrözte vissza a napsugarakat, amitől néha úgy tűnik, mintha pislogna. Néhány keretben már csak szilánkok meredtek, szabad utat hagyva a folyton kószáló szélnek, ami besurranva az elhagyatott szobákba meglebegtette a pókháló függönyöket.
A falakról nagy darabokban válik le a vakolat, vörös, tépett sebeket hagyva maga után, feltárva a ház fehér húsát és bíbor csontját.
Az ajtó sosincs teljesen becsukva, mert a kilincs és zár régen hiányzik. Egyedül a szélviharnak van akkora ereje, hogy a kosztól a padlóhoz ragadt nyílászárót a helyére pattintsa.
A valaha dúsan virágzó előkertet uralma alá hajtotta a csalán, a mérges szömörce, a vadrózsa és más gyim-gyomok. A fák ágai girbegurbán tekeregtek, összeértek, majd elágaztak, valóságos légi labirintust hozva létre.
A kerítés léceiből jó néhány darab hiányzott, amit drótsövénnyel pótoltak.
Az egész úgy néz ki, mint egy évtizedek óta folyamatosan halálos betegséggel küszködő kellemetlen, de dúsgazdag rokon, aki bosszantó makacssággal éli túl a legpesszimistább orvosi előrejelzéseket is.
Hasonló gondolatok jártak az öt fiatal fejében is, miközben a lepusztult épületet szemlélték. A délutáni, ragyogó napfény valószerűtlenül élessé tette a kontúrjait. Fekete vonalak tartották egybe a szétfolyó, tompa színeket, sötét árnyékot vetve a visszataszító állapotban lévő földre.
- Milyen gyönyörű! – lehelte Mirabell, mire a többiek hitetlenkedő pillantásokat vetettek rá, maguk között pedig „már megint kezdi” típusú nézést váltottak. Hangosan persze egyikük se mondta volna ki. Már egészen megszokták társuk bogarait.
- Inkább lepusztult- fűzte hozzá Amanda szokott nemtörődöm stílusával. Nem igazán értette, hogy mi olyan nagy szám egy régi, romos épületben.
- Szívesen megnézném, mi van odabent! – Marcus lelkes felkiáltásához egyikük sem csatlakozott – Biztos, hogy van valahol elrejtve egy nagy halom kincs!
- Higgadj le! Ha valami értékeset is rejtett magában biztos, hogy elvitték – hűtötte le a kedélyét Erik abban a biztos tudatban, hogy a srác hazáig ezen fog lovagolni. Ilyenkor szerette volna egy másik albérletben élni, ahol nem Marcus a szomszédja.
- Biztos be akarunk menni? Ez a ház a frászt hozza rám – Kiara valóban megtartotta a három lépés távolságot, és a hangja is túl komolyan csengett ahhoz, hogy kinevessék.
- Biztos hát. Elvégre senki nem titulálhatja a bandánkat gyávának – jelentette ki magabiztosan Marcus. A suli nagymenői már fél éve ugratták őket, mire elfogadták a kihívást. A szeleburdi srác, megint előbb beszélt és utána gondolkodott, így lett a próbatétel, hogy be kell menniük az elhagyatott házba. A bandafőnök belement, de most már kezdte megbánni tettét. Az ott és akkor kimondott szavak jelentéktelennek tűntek ezelőtt a halódó szörny előtt, amely elaludt ugyan, de meg nem döglött. És meglehet elég egy apró kavics, hogy felébredjen, majd évtizedek óta tartó éhségét csillapítsa.
A megmaradt ablakok ravaszul hunyorogtak, az ajtó hívogatóan kitárult. A nyikorgása pedig akár az üdvözlő köszöntése is lehetett:
- Örvendek nektek gyerekek! El sem tudom mondani, hogy milyen régen nem jártak nálam! Gyertek csak beljebb, meglátjátok, milyen jó lesz!
A hang, vagy talán csak a szél, elhalt, és immáron az öt kíváncsi kamasz helyett, öt megdöbbent kamasz nézte a romot.
- Egyre jobban érdekel! Ha ti is azt hallottátok, amit én, akkor egyet kell értenünk! – lelkesedett Marcus, de csak tessék-lássék módon. A világért el nem árulta volna, hogy ugyannyira meglepődött, mint a többiek.
- Marhaság – mondta szárazon Amanda és zsebre tette a kezét. próbált közömbösnek látszani, de a szeme elárulta, hogy nem hagyta hidegen a dolog.
- Ez egy túlvilági üzenet volt! – Mirabell kistányérnyi szemekkel bámulta a házat. Többször is majdnem elvesztette a természetfelettibe vetett hitét, de most megingathatatlan bizonyosságot szerzett
- Csak a szél – javította ki Amanda.
- Reménytelenül szűklátókörű vagy! Akkor sem ismernéd fel a mágiát, ha kiverné a szemedet!
- Na, attól nem félek. Nem bánthat olyasmi, ami nem létezik.
- Szerinted a lélek sem létezik, és ha mégis hajlandó lennél elfogadni a jelenlétét, azonnal eladnád! Mert neked csak az hiteles, amit pénzzé lehet tenni!
- A pénz kézzelfogható, hasznos dolog. Ráadásul tagadhatatlan előnye, hogy meg lehet élni belőle. Nem úgy, mint a te rögeszmédből!
Még mielőtt a vita veszekedésbe fajulhatott volna, Erik közbelépett:
- Ezt majd máskor beszéljétek meg, lehetőleg közel a baleseti osztályhoz. Pillanatnyilag azonban fontosabb dolgunk is van, ráadásul az esőfelhők is gyülekeznek. Úgyhogy tudjuk le a feladatot, aztán húzzunk haza.
Néma fejbólogatás jelezte az egyetértést, de azért a két lány továbbra is lődözték egymásra a mérges pillantásokat.
- Hol lehet ide bejutni? – kérdezte Kiara, aki továbbra sem örült ennek az egésznek, de belátta, hogy úgyse mennek innen, amíg nem lógtak be.
- A kapun biztos nem – mondta Amanda, jókora lakatot mutatva. A rozsda vastagon ült rajta, de azért elég masszívnak tűnt.
- Itt van egy rés! – kiáltotta diadalmasan Marcus, és minden további szócséplés helyett átszuszakolta magát a drótkerítésen tátongó lyukon. Ugyan azon csak egy közepes méretű kutya férhetett volna át, de úgy tűnt, hogy a srácot ez a legkevésbé sem érdekelte.
Ruha reccsent, bőr szakadt, de valahogy átért, és a rést is kitágította. Fülig érő szájjal vigyorgott, lenyúzott térddel, szakadt ruhában.
- Mint aki megnyerte a lottó ötöst! – sóhajtotta Amanda.
- Menjünk utána, mert ez a hülye képes és felforgat mindent. Az pedig cseppet sem lenne nyerő, ha észrevennék a birtokháborítást – fűzte hozzá Kiara.
- Legyen – adta beleegyezését Erik, majd követte barátját.
Alig telt bele három perc és mindannyian az ajtó előtt álldogáltak, félredöntött fejjel, bizalmatlan tekintettel.
A ház megnőtt, árnyékában gyengének és védtelennek érezték magukat. A belsejében kavargó homály, csak annyira volt hívogató, mint a vesztőhely. A hátukon jeges verejték kúszott végig, kirajzolva gerincük vonalat. Torkukban dobogó szívük vért pumpált a fülökbe. Ütemes ár-apályától csak saját szaggatott lihegésüket hallották. A nyelvük száraz taplóként hevert szájüregükben, fehér sóréteggel borítva. A nyál száradt rá.
- Induljunk – nyögte végül Erik. Tudata kiadta a parancsot, de a lába csak a legnagyobb erőfeszítés hatására mozdult meg, és akkor sem tett meg fél lépésnél hosszabb távot. Megcsípte a combját, és a tűszúrásnyi fájdalom kibillentette állapotából. A világ visszanyerte szokott méretét, és a szörnyeteg is eltűnt. Nem maradt más, mint egy lakatlan épület.
Elszántan belépett az ajtón. Nem nézett hátra, attól tartva, hogy rögvest elfutna. Így aztán csak remélni merte, hogy a többiek követik.
Kiara magában szitkozódva csatlakozott a főnökhöz. Úgy érezte, ha egy pillanatra is abbahagyja az átkozódást esze nélkül rohan el.
Amanda szokott álarcát viselte, de az unalomba jó nagy adag félelem keveredett. Azzal volt elfoglalva, hogy fenntartsa a látszatot, így aztán nem maradt elég ideje, hogy átérezze a hely szellemét.
Mirabell az összes érzékét a végletekig hegyezte, hogy biztos észrevegye, ha a természetfeletti megmutatkozna. Bár ahogy belépett az ajtón, ebben egyre bizonytalanabb lett.
Marcus békésen nézegetett, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, de az ádámcsutkája fel-le liftezett a torkában. Ő is ugyanúgy be volt rezelve, mint a társai, de ezt egyikük se mutatta ki.
Az átható, rothadó szag tűnt fel először. A bomlás nehéz, émelyítően édes illata beitta magát a falakba. A folyamatosan áramló huzat csak felkavarta, de el nem tűntette. Lustán kúszott el mellettük, beszivárogva a testükbe, hányingert okozva.
A pusztuláskézzel fogható bizonyítéka csak rontottak a helyzeten: porlepte bútorok, molyrágta szőnyegek, elszáradt virágok. A valaha almazöld falakon penész burjánzott, fullasztó párát lövellve ki magából. A lámpaburákról, a sarkokban méteres pókhálók lógtak, amelyeket nehezen lehetett megkülönböztetni a rongycafatosra tépett függönyöktől.
Óvatosan járták körbe a szobát, a lehető legkevesebbet lélegezve be a fullasztó légkörből. Folyamatosan köhögniük kellett a nagy mennyiségű portól, és magától a beszívott levegőtől. A megerőltetéstől könnybe lábadt szemmel botorkáltak a törött, kopott, használt bútorok között.
Kiara nem figyelt, és a padlóból kiálló deszkák egyikében megbotlott, és pontosan az ajtónak esett. Az az ütközés lendületét átvéve csukódni kezdett, majd a helyére pattant. A zár megmaradt nyelve azon nyomban a helyére kattant.
Foglyok lettek.
A döbbenettől kitágult szemmel meredtek a zárt ajtóra, majd a lányra néztek. A vörös hajú barátnőjük szája elé kapott kézzel, könnyben úszó szemmel nézett vissza. Meg akart szólalni, de csak tátogni tudott. A hangok nem engedelmeskedtek akaratának, és csak valami összefüggéstelen nyikogás tört fel a torkából. 
- Semmi gond. Majd az egyik ablakon kimászunk – próbálta meg vigasztalni Erik, de hangjából érződött a neheztelés. A józan gondolkodás sem segített a lányon, ugyanis átlépte azt a határt, ami a félelmet választja el a pániktól.
- Na, ezt jól megcsináltad – gratulált fanyarul Amanda. Az ő agyán is végigfutott, hogy talán nem menekülhetnek, de a vezér szavai lecsillapították, és visszatérítették saját énéhez.
- Nem hinném, hogy pont erre van szükségünk –torkolta le Mirabell, aki kihasználta az alkalmat, hogy levezesse a feszültségét.
- Mert te aztán jobban tudod! – mart vissza azonnal a másik – Már rég itt kuporognál sírva, hogyha nem szégyellnéd magad!
- Te pedig csak azért vágsz ilyen pökhendi képet, hogy leplezd a pánikodat! Te sem vagy bátrabb nálam!
- Magadhoz csak ne hasonlítgass engemet, jó?! Nem vagyok hajlandó lesüllyedni abba a posványba, amit a te értelmi szinted képvisel.
- Mintha te annyira zseni lennél! Nem vagy más, mint egy öntelt, felfújt marhahólyag, ami ha kipukkad, nem marad más, mint marha meg hólyag!
- Ezt szántad sértésnek? Hiszen ezen még az öreganyám se kapja föl a vizet! Majd mondok én neked olyat, hogy sírva rohansz el!
- Mégis hogyan, amikor ez a kétbalkezes nekiesett az egyetlen szabad kijáratnak?
- Ott vannak az ablakok! Ott majd kimászhatsz, úgyis csak kúszni tudsz, te kozmikusan idióta elcseszett boszorkány!
- Nem akarok beleszólni a vitába – állt a veszekedő felek közé Marcus – de az a nagy helyzet, hogy itt nincs egy törött ablak sem. Sőt a maradékot is spaletta fedi. Mondjuk ezeket nem is láttam.
Erre még Kiara is felkapta a fejét, pedig már alaposan elmerült az önsajnálat mocsarában.
- Ismételd! – dörrent rá Erik, szándékánál durvábban. Az ő idegeit is megviselték az események.
- Miközben ti magatokkal voltatok elfoglalva, addig én körbejártam a szobát. Az ablakok épek, és deszkák védik őket. Az innen kivezető, másik ajtó pedig szintén zárva. Úgy tűnik tényleg itt ragadtunk.
A bejelentést mély, hosszú, nehéz csönd követte. Érezték, ahogy a pánk mellükre telepszik, és a kint szálldosó varjak károgását halotti éneküknek vélték. A napsütés megfakult, sápadt csíkokat hagyva a padlón, amit felajzott képzeletű vérszomjas ragadozónak vélt.
Az eleddig üres szoba megtelt árnyékban csusszanó démonokkal, szekrényben bujkáló szörnyekkel, sarokban rejtőző vámpírokkal. Hallani vélték ragacsos leheletük pokoli tüzét, vörösen izzó szemük kegyetlen villanását, karmaik kaparászását.  
Egyedül maradtak egy rémekkel teli szűk helyen, ahonnan nincs menekvés. pár pillanat és tövig rágott csontjaik fekszenek majd a padlón, miközben koponyáikat övére tűzi egy másik világ fejvadásza. Vérük fogja bíborba festeni a falakat, miközben belüket szürcsölik majd. Lelkük is táplálékául válik majd egy szerzetnek, aki kínok kínjai között szívja fel, hogy táplálja vele undok asztráltestét.
Az undorító lakoma végeztével pedig nem marad belőlük más, mint némi ruha a padlón, és rejtélyes eltűnésük emléke.
Valami tényleg megreccsent.
Egyszerre kapták fel a fejüket, mint a ragadozó érző fűevők. Érzékeik kiélesedtek, tömény adrenalin hullámzott át ereiken, izmaik megfeszültek, készen állva a menekülésre.
Újból nyikordult valami, és a szekrény ajtaja picinyt kinyílt. Kitágult szemekkel, hipnotikusan meredtek a kinyúló kézre. Bőr alig akadt rajta, az is csak zöld foszlányokban. A csontok karommá görbültek, és valami bűzlő lé szivárgott a gennyes kelésekből.
Egyszerre sikoltottak fel, majd megvadult csordaként rohanták meg az ajtót. Az engedett a túlerőnek, és kitárult, szabad utat hagyva a halálra rémült srácoknak.
Nem kellett több egy percnél, hogy az utca végére érjenek. Még az apatikus hangulatban leledző Kiara is úgy futott, mint a nyúl.
- Ha legközelebb gyávának titulálnak minket… akkor Marcus befogod a szád… mert több ilyet nem akarok – adta ki a parancsot futás közben a vezér, de lassítani nem mert. Marcus rábólintott, és a többiek is csatlakoztak hozzá. egy életre elegük lett a bátorságpróbákból.

× × × × × × ×

A házban kilépett a szekrényből a zombi. Átlagos termetű fiatalember volt, alig léphette át a huszat. Fekete inget, farmert, és tornacipőt viselt, meg egy akkora vigyort, hogyha nem lettek volna szépen elálló fülei, biztos leesett volna tőle a feje.
- Ezeket jól beszívattuk – jegyezte meg, miközben a festéket és a fokhagymakrémet törölte le a kezéről.
- Hogy elrohantak! – csatlakozott hozzá egy vele egyidős lány – Szörnyű büdös volt abban a szekrényben!
- Te találtad ki, úgyhogy viseld a következményeket! Láttad milyen pofát vágott a kiscsaj, mikor belebotlott a csapdádba? – kérdezte, miközben felszedte a szerkezetet. Nem volt több mint egy-két zsinór, egércsapda, oly módon összeszerkesztve, hogy aki rálépett a padlóra, az becsukta a bejárati ajtót.
Átadta társnőjének, aki a deszkákat szedte le, majd a szekrényhez lépett, ellenőrizve, hogy nem-e hagytak ott olyasmit, ami elárulhatja őket.
- Kösz Chris. Amikor meghallottam a nyolcadikosok vitáját, rögtön tudtam, hogy ebből remek hecc lesz. És tessék, lett is. Milyen kár, hogy nem mondhatjuk el senkinek! Bár ez attól függ. Csak nem akarom szegényeket belekeverni semmilyen ügybe, annyit nem ér meg az egész. Szerinted?
Megfordult, de legnagyobb megdöbbenésére sehol nem látta a barátját. Nélküle nem ment volna el, ebben teljesen biztos volt. De elképzelni sem tudta hová tűnhetett.
Végigjárta a szobát, majd arra a következtetésre jutott, hogy a szekrényben piszmog valami. ilyenkor pedig se lát, se hall.
Elvigyorodott, majd óvatos léptekkel a szekrényhez surrant. Egyetlen mozdulattal felrántotta az ajtaját, majd a látványtól iszonyatos sikoltozásba kezdett.
Az éles hang felrebbentet a fán ücsörgő varjakat. károgásukba beleveszett a házból hallatszó vérfagyasztó üvöltés.
Aztán minden elcsendesedett, és az épület nem volt több mint bármelyik városban megtalálható omladozó, régi épület.
Békésen pihent a lenyugvó nap vörös fényében, megőrizve magának félelmetes titkait.