Sziasztok! Senkinek sem kívánom  (és senki nem kívánja szerintem magának) azt, amin az elmúlt két hétben keresztül mentem. Lényeg az, hogy hétfőn még leukémia-gyanús voltam, de szerencsére csak az ügyeletes orvos szerencsétlenkedett, most már jobban vagyok, bár még mindig kapom az injekciókat és lelkileg megviselt az, hogy az összes barátom közül csak egyetlen egy jött át, sőt, neten sem igazán érdeklődtek felőlem...Tegnap keltem föl az ágyból, és gondoltam, adok egy kis életjelet :)
 

Első körben néhány csodálatos avatart hoztam nektek. Nem túlzok, tényleg csodálatosak, én imádom őket!




És néhány olyan is van, ami nem animált:
(01-04)















Idézeteket is hoztam, nem sokat, mert ugye feküdnöm kéne, de egy idő után az is kényelmetlenné válhat. ;)

A ‘Hol voltál?’ több, mint egy egyszerű kérdés - aki ezt felteszi, egyben azt is mondja: ‘Hiányoztál, nagyon szerettem volna veled lenni!’

‘Egy tökéletes világban soha nem kellene bocsánatot kérnünk. Soha nem beszélnénk meggondolatlanul, nem bántanánk meg egymást, nem törnénk össze egymás szívét. A szeretet uralkodna mindenek felett, és mindenki boldogan élne.. De. Ez nem egy tökéletes világ, mert az emberek néha a saját kárukon tanulnak, és néha olyan dolgokat teszünk, amiket már nem lehet visszavonni, akárhogy is próbáljuk.’

Te is azt a bizonyos ‘igazit’ keresed? Én is azt kerestem sokáig, s mikor megtaláltam, rájöttem, hogy hiba volt. Most már az ‘igazat’ keresem. Mert az ‘igazi’ szárnyakat ad, s aztán letépi rólad - míg az ‘igaz’ odaadja a sajátját, ha zuhanni kezdesz...

’ Az emberek azt hiszik, hogy a lelki társuk tökéletesen illik hozzájuk. De az igazi lelki társ nem más, mint egy tükör, aki megmutatja, mi az ami téged visszatart. Ő az, aki felhívja a figyelmedet önmagadra, hogy végre megváltoztathasd az életed. Az igazi lelki társ valószínűleg a legfontosabb személy, akivel csak összehoz az élet, mert ő az, aki ledönti a saját magad emelte falakat, és életre kelt. De hogy örökre vele maradj? Áh! Az túl fájdalmas lenne. A lelki társak csak annyi időre tűnnek fel az életedben, amíg rá nem világítanak a személyiséged egy újabb oldalára, aztán eltűnnek. ‘

’ Szeretek csak úgy ülni az utcán, egyedül, csöndben és figyelni az embereket. Nézni, ahogy együtt vannak, ahogy vicceket mesélnek egymásnak. És aztán nevetnek. Ilyenkor én is elmosolyodom. Nézni, ahogy két ember veszekszik egymással. Érzem, amit ők éreznek. Aztán kibékülnek. Megölelik, megcsókolják egymást. A mosoly megint ott van az arcomon. Szeretem nézni az embereket. Látni, ahogy egymásra néznek, ahogy megérintik egymást, ahogy a szeretetüket fejezik ki egymás iránt. Aztán rájövök, hogy azért szeretem nézni az embereket, mert ezek a dolgok mostanában nem igazán történnek meg velem. De már átéltem ezeket az érzéseket, és jól esik nézni őket. Mert ilyenkor velem is megtörténik belül mindaz, ami ennél a két embernél. Ebből töltődök fel… ez ad erőt, hogy csináljam tovább, amit elkezdtem. Amíg látok ilyen embereket, addig lesz erőm folytatni - keresni egy olyan embert, akivel ezeket a dolgokat újra átélhetem. Talán akkor majd én adok erőt egy olyan embernek, amilyen én most vagyok. ‘

És most már semmi másra nincs időm, de ajánlanék egy filmet a figyelmetekbe. A cím: Jonesék. Lehet, hogy láttátok már, mert 2009-es, de én tegnap néztem meg, és új nézőpontot adott. Most már biztosan nem fogom sóvárogva nézni a dúsgazdag embereket, inkább kritikusan. De hogy miért? Ha megnézitek, ti is érteni fogjátok!

Plakát:


Ennyit mára.
xo.
Eldeey